A BBEdit talán az egyik legnépszerűbb fejlesztői eszköz bármely platformon, pedig aki megálmodta, kezdetben nem álmodott nagyot. Rich Siegel 1989-ben azért írta a szoftver első verzióját, hogy legyen egy olyan szövegszerkesztője, amely a 32 kB-nál nagyobb fájlokkal is meg tud birkózni.

„A Macintosh Pascal egyik korlátja az volt, hogy a forrásfájlok nem lehettek nagyobbak 32 kilobyte-nál” – emlékszik vissza.

Több mint negyedszázaddal a BBEdit piaci megjelenése után az app még mindig az erejével és gyorsaságával hódít a fejlesztők, a tudósok, a webtervezők és az írók körében. (De Siegel ma már 12 GB-os fájlokat tesztel rendszeresen.)

Siegel továbbra is a BBEdit fő tervezője és vezető mérnöke, a karjára tetovált koffeinmolekula (a fotón nem ez látható) pedig a munkastílusára enged következtetni. Beszélgetésünkhöz a Bare Bones Software stúdió Bostontól északra lévő központjából jelentkezett be, két jákópapagáj társaságában.

Hogyan indult a BBEdit?
Akkoriban úgy lehetett közzétenni egy Mac-szoftvert, hogy beküldtük a Stanford Egyetem egyik FTP-tárhelyére, az Info-Mac Archívumba. Én is így tettem, és gyorsan híre ment.

Felajánlottam, hogy lemezre írom a szoftver másolatát annak, aki küld egy flopit és egy megcímzett válaszborítékot, ezért aztán a lakásom csakhamar úszott a flopilemezekben.

Ha a BBEdit korát szoftverévekben mérjük, már leélt egy egész életet. Hogy változott közben a felhasználók köre?
Először maces szoftverfejlesztők, tudósok, rendszergazdák és más műszakiak használták. Nagy változást jelentett, amikor a HTML-lel dolgozó szerzők és a webes back end fejlesztők is felfedezték maguknak. Minél többen tudtak róla, annál többekhez jutott el a hír, hogy az internet szövegekből áll – hogy a szöveg adatként és dokumentumként is kezelhető. A következő hullám az internetarchitektúra-tervezőket, a titkosításelemzőket és a legkülönbözőbb tudományágak képviselőit hozta.

A harmadik hullámban a szövegírók és más tartalomszolgáltatók érkeztek, akik nem adatként, hanem szavak összességeként tekintettek a szövegre, és szerettek volna minél egyszerűbben dolgozni.

De a felhasználóink minden változás közepette megtartottak egy rokonszenves vonást: elsősorban dolgozni akarnak, és ha szoftverről van szó, nem érdeklik őket a csilivili külsőségek.

Melyek voltak a legérdekesebb projektek, amelyekhez a BBEditet használták?
Rengeteg ilyen volt! Az ügyfeleink regényeket, doktori disszertációkat és egyéb nagy terjedelmű munkákat írtak a BBEdittel. Egy felhasználó a BBEdit segítségével fejlesztett ki egy F–16-os méretű, pilóta nélküli repülőt; a repülésirányító rendszer a BBEditnek küldi az adatokat valós időben, a mérnökök pedig ezen a felületen vizsgálják meg, módosítják és küldik vissza azokat másodperceken belül a repülőnek. Még a Humán Genom Projekt is a BBEditet használja a hosszú DNS-szekvenciák elemzéséhez.

Hogy fejlődött a szoftver az évek során?
A BBEdit hatalmas technikai változásokon ment keresztül. Az első a PowerPC-re való portolás volt. Fejlesztettünk egy OpenDoc-összetevőt, amelynek belső architektúráját részben még ma is használjuk.

Aztán majdnem teljesen át kellett írni a belső architektúrát. Ezután portoltuk az appot a Mac OS X-re – a BBEdit volt az első külső gyártótól származó alkalmazás, amely natívan futott az új operációs rendszeren –, végül portoltuk az Intelre. Tavaly fejeztük be a BBEdit legújabb átírását, ezúttal AppKit-alkalmazásként.

A PowerPC és az OpenDoc között történt még egy nagy horderejű változás: megszületett a World Wide Web. A BBEdit támogatta a bővítményeket, és két ügyfelünk – az egyik az Egyesült Királyságban, a másik Spanyolországban – egymástól függetlenül írt HTML-szerkesztőket. 1995-ben fogalmunk sem volt, hogy mi az a HTML, de annyit láttunk, hogy jó lesz valamire. Értékeltük az eszközöket, kiválasztottunk belőlük egy készletet, hogy összeköthessük a BBEdittel, és kipróbáltuk. Akkor még nem sejtettük, mit hoz a jövő…

Ma a BBEdit az egyik legnépszerűbb app. Szerinted mi az oka ennek?
Mindig a felhasználót helyeztük a középpontba. Bármilyen döntést hoztunk a látványról vagy a működésről, mindig arra a kérdésre kerestük a választ, hogy „mire van szüksége a felhasználónak?”, és „hogy fokozhatjuk a felhasználó teljesítményét?”. (Nem az a kérdés, hogy „miképpen adhatnánk meg neki, amit kér?”, mert nem erre kell válaszolni.) A Macintosh eredeti célja az volt, hogy segítsen az embereknek a nagyszerű dolgok készítésében. Ebben hiszek maradéktalanul én is.